Az Õsanya szól ivadékaihoz

Ösvényteken csend és homály legyen
Árnyék-párta simuljon sírotokra,
Tovább-lengõ fények mögött vigyen
Pályátok a teljes sötétbe vissza.

Lámpa lámpát érint az asztalon,
Sok göndör fénylugas egymásba-olvad,
Közéjük mégis árny karéja horpad,
Ott a vakon-látó bogár oson.

Sugárban, én ezer makacs szülöttem,
Sok meggyalázott, úgy igyál-egyél,
Mint légbe sarat öntõ sûrû ködben,

Hol görcs kérgekbõl pillog a veszély,
Míg rádlel ködöt tépõ gyors körökben
A legvégsõ, feloldó, korom éj.

A medve-õs

Az elmaradt násszal szívében,
Mélyben hol majom-árny sivít,
A medve bölcs lépéseit
Kutatta egyik angyal-énem.

A hyperboreus az éjben
Bundafejtõ kést élesít,
Dalolja medve õseit
S megöli gyermeki-serényen.

Nagy szelleme békésen él
Örök télben övéinel,
Melegülnek lenyúzott bõrén.

Az angyalon szikráz a dér,
Így várja, gyúl-e felszökõ fény,
Talán egy rovar szárnyfedõjén.